Határtalanul kirándulás Szlovéniában, Horvátországban 2018. június.

Ebben a tanévben is - már ötödik éve - elnyertük a Határtalanul pályázat keretében a támogatást és ezzel a lehetőséget,
hogy 7. osztályos gyermekeink öt napra elutazhassanak a Felvidékre egy vártúrára. 

Utazásunk várható időpontja: 2020. április 20-24.
Az elmúlt években jártunk már szintén a Felvidéken, egy másik útvonalon. Bejártuk két alkalommal is Szlovénia azon részeit, ahol a Zrínyi család birtokai voltak. Eljutottunk Horvátország fővárosába Zágrábba, majd az Adriai tenger partjára Fiuméba.
Legutoljára Erdélyben jártunk egy tartalmas körutazáson, melynek keretében felkerestük Nagyváradot, Kolozsvárt, Vajdahunyadot, Gyulafehérvárt és Aradot is.
A fentiekből látható, hogy ezeknek a tanulmányi kirándulásoknak a célja, hogy az 1920. június 4-én - hamarosan 100 éve - Trianonban aláírt békeszerződés értelmében elszakított magyar lakta területekre eljussanak a gyerekek.
A kirándulások  lehetőséget nyújtanak a magyar vonatkozású történelmi és irodalmi helyszínek meglátogatására. Felkeresünk csodálatos földrajzi helyeket is.
Eddigi tapasztalataink szerint az utak mindig nagy élményt jelentenek gyereknek és felnőttnek egyaránt. 

    
     Varasd - Zrínyivár 2018. június

  
Zágráb - 2018. június


Fiume - 2018. június


Kolozsvár - 2018. szeptember


Gyulafehérvár - 2018. szeptember


Arad - 2018. szeptember

Pályázatok

Örökös Boldog Iskola
OKOSAN a PÉNZZEL!
Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány
Magyar Falu Program
Örökös ökoiskola
Határtalanul - Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
ESZA
Csodaszarvas program